hétfő

Készülünk karácsonyra - 1 rész

Nem tudom ti, hogy vagytok ezzel de én nem szeretek édességet tenni az adventi naptárba, ilyenkor úgyis sokat kapnak. Így idén egy kis tevékenység terveztem vagy könyvet az adventi naptárba.
Itt olvashatok az idei adventi naptárunkról is, amit a gyerekek, minden reggel nagy izgalommal nyitnak ki és keresik  az elrejtett meglepetést.  Az eddigi adventi naptár meglepetései ezek voltak:

Advent 1 nap - Mancsőrjárat könyv karácsonyi kiadás.

Advent 2 nap - Mikulás készítés pattogatott kukoricából


Advent 3 nap - Lufi díszítés

Advent 4 nap A Mikulás hóviharba került, puttonya teli ajándékokkal és díszekkel egy kis falucska mellé esett. Segítségre van szüksége, hogy időben ki tudja vinni az ajándékokat :)

Advent 5 nap - Mécseskészítés



Először ragasztóval bekentük az üveget, majd sót sortunk rá.
Estére gyertyát helyeztünk bele és szép terasz dísz lett.




Advent 6 napMézeskalács sütés  







Advent 7 nap - Tobozfenyő készítés





Kiválasztottunk két szép tobozt, kicsi méretű pomponokkal díszítettük és egy mini cserépbe helyeztük. 






Advent 8 nap - Hófúvás 



Formalyukasztóval sok hópelyhet vágunk, belehelyezzük egy zipp lockos zacskóba. Egy szívószálat helyezünk bele ügyelve arra. hogy körülötte jól be legyen zárva és máris kezdődhet a hófúvás.







Advent 9 nap




Életre kelt 'Pippa és Pelle télen' című meséje







Advent 10 napFenyőfa készítés






Különböző zöld árnyalatú köröket vágtunk. Ezeket a köröket egy poliészterből készült kónikus formára ragasztottuk. 



Advent 11 nap  




Egy kartondobozt fehér papírral bevontam, zöld papírból fenyőfát vágtam és ráragasztottam. Hurkapálcikákra színes pomponokat ragasztottam. Hanga, ezeket a hurkapálcikás pomponokat kellet a dobozba szurkálnia, feldíszítve a fenyőt. 


Áronnal ez idő alatt vasalható gyöngyökből Mikulást készítettünk. 

Advent 12 nap - Színes sóval fenyőfát festünk 
Hamarosan jön a folytatás addig is kellemes karácsnyi készülődést nektek is! 












vasárnap

Betlehemes adventi naptár




Idén betlehemes adventi naptárt készítettem a gyerekeknek. Minden fiókba egy térképet teszek, annak sikeres megfejtésekor megtalálja az aznapi tevékenységet, könyvet.  
Advent kezdetével mi is elkezdtük az ünnepekre való ráhangolódást.  Igyekszem idén időben feltölteni a napi tevékenységeinket. 

Itt olvasható  a tavalyi adventi tevékenységeink.  





A filc fenyő idén sem maradhatót ki. Minden nap kerül fel új és új dísz. Karácsonyra szépen feldíszített filc fenyőnk lesz. 




Gyerekbarát adventi koszorúnk

Idén is készítettünk Áronnal gyerekbarát adventi koszorút.



Elkészítése nagyon egyszerű, a következő dolgokra volt szükségünk:
- egy poliester koszorú alap, ez helyettesíthető szalma vagy karton koszorú alappal
- zöld kreppapapírra
- egy kis piros kreppiparra
- négy db ledes gyertyára
- négy darab gyertyatartóra.
- ragasztó és olló



A zöld krepptapírból csikókat vágtunk. Az egyik végét az alapra ragasztottuk, majd szépen rátekertük, amíg befedte az egész alapot.
A piros krepptapírból is egy kis csíkot vágtunk és kicsi gömböket készítettünk belőle. Egy szilikon ragasztó segítségével felrögzítettem a gyertyatartókat, majd ráragasztottuk a piros gömböket.
Bele helyeztük a gyertyákat és készen is vagyunk.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...