hétfő

Készülünk karácsonyra - 1 rész

Nem tudom ti, hogy vagytok ezzel de én nem szeretek édességet tenni az adventi naptárba, ilyenkor úgyis sokat kapnak. Így idén egy kis tevékenység terveztem vagy könyvet az adventi naptárba.
Itt olvashatok az idei adventi naptárunkról is, amit a gyerekek, minden reggel nagy izgalommal nyitnak ki és keresik  az elrejtett meglepetést.  Az eddigi adventi naptár meglepetései ezek voltak:

Advent 1 nap - Mancsőrjárat könyv karácsonyi kiadás.

Advent 2 nap - Mikulás készítés pattogatott kukoricából


Advent 3 nap - Lufi díszítés

Advent 4 nap A Mikulás hóviharba került, puttonya teli ajándékokkal és díszekkel egy kis falucska mellé esett. Segítségre van szüksége, hogy időben ki tudja vinni az ajándékokat :)

Advent 5 nap - Mécseskészítés



Először ragasztóval bekentük az üveget, majd sót sortunk rá.
Estére gyertyát helyeztünk bele és szép terasz dísz lett.




Advent 6 napMézeskalács sütés  







Advent 7 nap - Tobozfenyő készítés





Kiválasztottunk két szép tobozt, kicsi méretű pomponokkal díszítettük és egy mini cserépbe helyeztük. 






Advent 8 nap - Hófúvás 



Formalyukasztóval sok hópelyhet vágunk, belehelyezzük egy zipp lockos zacskóba. Egy szívószálat helyezünk bele ügyelve arra. hogy körülötte jól be legyen zárva és máris kezdődhet a hófúvás.







Advent 9 nap




Életre kelt 'Pippa és Pelle télen' című meséje







Advent 10 napFenyőfa készítés






Különböző zöld árnyalatú köröket vágtunk. Ezeket a köröket egy poliészterből készült kónikus formára ragasztottuk. 



Advent 11 nap  




Egy kartondobozt fehér papírral bevontam, zöld papírból fenyőfát vágtam és ráragasztottam. Hurkapálcikákra színes pomponokat ragasztottam. Hanga, ezeket a hurkapálcikás pomponokat kellet a dobozba szurkálnia, feldíszítve a fenyőt. 


Áronnal ez idő alatt vasalható gyöngyökből Mikulást készítettünk. 

Advent 12 nap - Színes sóval fenyőfát festünk 
Hamarosan jön a folytatás addig is kellemes karácsnyi készülődést nektek is! 












vasárnap

Betlehemes adventi naptár




Idén betlehemes adventi naptárt készítettem a gyerekeknek. Minden fiókba egy térképet teszek, annak sikeres megfejtésekor megtalálja az aznapi tevékenységet, könyvet.  
Advent kezdetével mi is elkezdtük az ünnepekre való ráhangolódást.  Igyekszem idén időben feltölteni a napi tevékenységeinket. 

Itt olvasható  a tavalyi adventi tevékenységeink.  





A filc fenyő idén sem maradhatót ki. Minden nap kerül fel új és új dísz. Karácsonyra szépen feldíszített filc fenyőnk lesz. 




Gyerekbarát adventi koszorúnk

Idén is készítettünk Áronnal gyerekbarát adventi koszorút.



Elkészítése nagyon egyszerű, a következő dolgokra volt szükségünk:
- egy poliester koszorú alap, ez helyettesíthető szalma vagy karton koszorú alappal
- zöld kreppapapírra
- egy kis piros kreppiparra
- négy db ledes gyertyára
- négy darab gyertyatartóra.
- ragasztó és olló



A zöld krepptapírból csikókat vágtunk. Az egyik végét az alapra ragasztottuk, majd szépen rátekertük, amíg befedte az egész alapot.
A piros krepptapírból is egy kis csíkot vágtunk és kicsi gömböket készítettünk belőle. Egy szilikon ragasztó segítségével felrögzítettem a gyertyatartókat, majd ráragasztottuk a piros gömböket.
Bele helyeztük a gyertyákat és készen is vagyunk.




kedd

Játszunk az ősz színivel

Egy ideje már hogy beköszöntöt az ősz.  Ezzel együtt Áron is haza hozott  egy jó kis vírust. A taknyoláson kívül nagyon jól telt ez az időszak.  Így a játszás se maradt el :) 
Egy érzékelő dobozt gondoltam ki ősz színeivel és terméseivel. 


Első lépésként 2 kg rizst festettem különböző őszre jellemző színekre. Én a Wilton ételfestéket használom. Nagyon szeretem a színeit. A dobozba gesztenyét, makkot, toboz, színes gyöngyöket, filcből készült dolgokat, fa dolgokat, kicsi szekeret, kis lapátot helyeztem. 
Kezdetkor beszélgetünk hogy mi történik ősszel, sárgulnak majd lehullnak a levek, hűvösebb van, rövidebbek lesznek a napok, megbeszéltük milyen gyümölcs és zöldség érik ebben az évszakban. 
Következő lépésként áttanulmányoztuk hogy mit tartalmaz ez az érzékelés doboz. Majd kibővítettük egy veteményes kerttel, ahol találhatók voltak az ősszel ért zöldségek és gyümölcsök. Az érzékelős doboz és a veteményes kertből összekellet gyűjteni a terméseket, amit a házhoz kellett vinni ahol eltettük télire :) 

                                                                                                                             
 
Ezt befejezve sormintát tettünk ki, színpárosítást játszottunk Hangával, Áronnal számoltunk. 

Ezzel eltelt a délutánunk is.
Mindenkinek kellemes őszi napokat kívánunk! 









vasárnap

Izgő mozgó csigánk

Ha van egy szabad félórátok, akkor érdemes elkészíteni ezt az izgő mozgó csigácskát. Sőt ajánlom, hogy a gyerekkel együtt készítsétek.

Szükség lesz hozzá:
- 1 kinőtt harisnyára
- vatta, a töméshez
- 2 szem, aki ügyesebb az rá is varrhatja
- kemény karton az alapnak
- 1 spatula, de ez is lehet egy erős karton vagy akár faág
- spárga
- cérna
- ragasztópisztoly




A harisnyának a felső részét levágjuk, hogy csak a két szár maradjon. Mind a kettőt kitömjük vattával. Az egyik lesz a csiga testet, ez legyen picit keményebben tömve. A másikat lehet kicsit lazább, ugyanis ezt felcsavarjuk, ez lesz a csigaház.
Itt kérhetjük a gyerekek segítségét is.







Miután ezzel készen vagyunk, össze varrjuk a házat a testtel. Ha nagyobb a gyerek akkor ebben is segíthet.
A ragasztópisztoly segítségévvel, rögzítjük a csigát az alaphoz, majd felragasztjuk a szemeket.
Az alapra készítünk egy pici lyukat, amin átdugjuk a spárgát. A spárga másik végét rögzítjük a spatulára. A spárgát tetszés szerint olyan hosszúra hagyjuk amilyenre akarjuk, a miénk kb 1 m.
Kezdődhet a móka.

hétfő

Dinós napjaink

Minden fiús (de nem csak) anyukánál eljön az a idő, mikor akaratán kívül kezdi megszeretni a dinókat. Így történt ez velem is. Pár évvel ezelőtt még hallani sem akartam róluk, ma már, egyeseket közülük, aranyosnak tartom. :) Arról már nem is beszélve, hogy a fiam dinóval és iguánával alszik.
Ha már elkezdődőt, nálunk is, a dinó korszak, akkor kicsit belemélyültem a témába és varrtam neki egy játékszőnyeget.  



Igyekeztem úgy elkészíteni a szőnyeget, hogy minden a korszaknak megfelelő rajta legyen, de ugyan akkor a gyerek is élvezze. Varrtam öt különböző fajta dinót, egy vulkánt, páfrányokat, bokrokat, különböző fákat, köveket és egy barlangot. A szőnyegen a tó és a sziklás rész kivételével minden mozdítható. Így a gyerek saját elképzelése szerint új és új történeteket tud eljátszani. A vulkán kinyitható, belül látni lehet a vulkánkitörés folyamatát.



Kézügyesség fejlesztő dolgokat is próbáltam bele rejteni, például
a páfrányokat patenttal lehet a szőnyeghez rögzíteni, a vulkánt gombbal lehet ki és be csukni, a sziklás részen található fagyöngyöket ide oda lehet tologatni.

                     

Beszéltünk a dinó fejlődéséről is.
Próbáltam tojásformát fagyasztani, benne egy dinóval. Nem igazán lett tojás formája, de Áronnak így is nagyon tetszett. Kellet egyet, együtt is készítsünk :)
Egy pipetta segítségével, forró vizet csöpögtetett a jégre, addig amíg a jég megolvadt és sikerült kikelnie a dinónak a tojásból :)










Ásatást is végeztünk.
Innen én innen nyomtattam a mintákat. Kivágtam, egy tál aljába helyeztem, grízt öntöttem rá. Egy kicsi kanál segítségével meg kellet keresse a dinó részeit. (adtam neki pemzlit is, de a kanálka most érdekesebb volt számára :) ). Nagyítóval megvizsgáltuk a maradványokat a végén szépen össze illesztette őket.  








Vulkánkitörés szimulációt is végeztünk.
Egy üres fél literes üvegben szódabikarbónát töltöttünk, az üveget körbe körbe homokkal bevontuk, kis ételszínezéket csöpögtettünk az üvegben (nekem sajnos éppen csak zöld színű volt itthon), a végén ecetet öntöttünk bele.
Nagyon élvezte Áron, párszor meg is kellet ismételni, még a szódabikarbóna elfogyott otthon. :)
A könyv szerint lehet sütőporral is, nekünk az nem sikerült :(








Kicsit számoltunk, találtam itthon pár nagy fa korongot, számokat vágtam ki 1 - től 10-ig.
Annyi dinót kellet helyezni a fakorongra amennyit a szám mutatott. A kicsi fa dinókat innen vásároltam.





Vasalható gyöngyből dinót készítettünk.







Filcből egy dinós topológiai játékot készítettem .
Tartalmaz 12 dinót (3 fajtát), 1 játéktáblát, 1 feladat táblát és 12 kicsi kört (3 színben). A feladat táblán kirakok egy mintát, a játéktáblán ugyan azt a mintát kell reprodukálnia.
Nagyon szeret vele játszani, felváltva is szoktunk játszani hol ő tesz  ki nekem feladat, hol én neki. :)




Egy mini dinó parkot is készítettünk.   Előszedtük a rég kinőtt homokozónkat, az udvarról össze szedtünk pár követ. A köveket a homokozó edény közepére helyeztük az egyik felébe homokot, földet tettünk a másikba vizet öntöttük. Díszítéskepén pár fa ágat vágtunk levelekkel, majd bele helyeztük a lakokat is.
Pár napig, újra és újra kellet a dinó parkot építeni :) 


Remélem sikerült, pár ötletet nektek is adni. :)
Jó játszást!





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...